2018. június 21-én a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális és Határ Menti Fejlesztések Főosztálya rendezésében, a KÖFOP 3.3.3-15-2016-00002 projekt támogatásával idén második alkalommal került megrendezésre az Európai Területi Társulások műhelytalálkozója.

A műhelytalálkozó résztvevőit Kiss-Parciu Péter regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár köszöntötte. A találkozó délelőtti részében a résztvevők tájékoztatást kaptak a növekedés és kohézió előmozdításával kapcsolatos lehetőségekről a határrégiókban, a Bethlen Gábor Alap támogatási lehetőségeiről, valamint bemutatásra került az Ister-Granum ETT Dunaradvány-Neszmély komp projektje.

A műhelytalálkozó délutáni programján a jogi akadálymentesítés előrehaladásával, és az ETT monitoring rendszere és honlapjával kapcsolatosan tájékozódhattak a résztvevők. Ezt követően ismertetésre kerültek a Kisprojekttel Alappal kapcsolatos aktuális tudnivalók, valamint az ETT-k 2014-2020 közötti fejlesztési stratégiájához kapcsolódó kérdőív is. A szakmai program lezárásaként a KKM munkatársai egyeztettek az ETT-kkel az őket érintő aktuális kérdésekről.

Promoting Growth and Cohesion in the Border Regions (Slaven Klobucar, Régiók Bizottsága)

A növekedés és a kohézió előmozdítása az EU határrégióiban (Karácsony Ádám, Régiók Bizottsága)

A Bethlen Gábor Alap támogatásainak bemutatása (Vitézné Deák Katalin, Bethlen Gábor Alap)

A jogi akadálymentesítés előrehaladása (Ocskay Gyula, CESCI)

Az ETT monitoringgal kapcsolatos tudnivalók (Jánosi Viktória, CESCI)

A Kisprojekt Alappal kapcsolatos aktuális tudnivalók (Orbán Máté Julianna, Via Carpatia EGTC)