2019. évi II. ETT műhely - Budapest

Publikálva: 2019. július 9.

Az Európai Területi Társulások (ETT) ez évi II. műhelytalálkozójára a KÖFOP 3.3.3-15-2016-00002 projekt támogatásával 2019. június 24-én került sor, Budapesten, a Külügyi és Külgazdasági Intézetben.

A szakmai rendezvényen – immáron hagyományosan – köszöntőbeszédet mondott Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, majd Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára tartott előadást a hazai gazdaságpolitikai és vállalkozáspolitikai célokról.

Mind több ETT céljai között szerepel a helyi vállalkozói környezet segítése, a vállalkozók helyben tartása, melyet inkubátorházak létesítésével is ösztönöznek. A határtérség ilyen jellegű felpezsdítése a foglalkoztatási számok növekedésében közvetlen szerepet játszik, míg hosszú távon nagymértékben hozzájárul a gazdaság fejlesztéséhez.

Mindezek fényében ez alkalommal a foglalkoztatás növelése, munkaerőmegtartás, illetve a helyi vállalkozások fejlesztésének aspektusai kerültek fókuszba, kitekintéssel a start-upok világára, valamint a résztvevők térségfejlesztési jó gyakorlatokat is megismerhettek.

Fentieken kívül szóba került továbbá az Európai Bizottság kidolgozás alatt lévő rendelet-tervezete, amely a határtérségekben felmerülő, a bilaterális fejlesztések gátját képező jogi és adminisztratív akadályok felszámolását célozza.

Végezetül a KKM két munkatársa mutatta be a jelenlévőknek a Minisztériumban alkalmazandó támogatáskezelési, szerződéskötési tudnivalókat.

 

Az előadások anyaga az alábbi linkeken érhető el.

Hazai gazdaságpolitikai és vállalkozáspolitikai célok (Szepesi Balázs helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium)

TAPE projektek a HU-SK INTERREG V-A programban (Holop Szilveszter, titkárságvezető-helyettes, Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program)

TAPE projekt – (Bara Zoltán, igazgató, Pons Danubii EGTC)

Nemzetközi Inkubátorház (Kószó Miklós, BTC EGTC)

Start-upok Magyarországon, a Design Terminal szerepe (Jónás László, üzletfejlesztési vezető, Design Terminal)

Szerződéskötés a KKM-ben (Antal Andrea, KKM)

Térségfejlesztési jó gyakorlatok (Wächter Balázs, tanácsadó, VitalPro Kft.)

B-solutions - jogi akadálymentesítés (Hüse-Nyerges Enikő, projektmenedzser, CESCI)

B-solutions projekt (Sárkány Péter, Arrabona EGTC)

Menü

Főoldal

Navigáció