A személyek határoktól független szabad mozgásának elve az EU egyik sarokkövének számít. Az emberek napi szinten ingáznak a nemzeti határokon át, akár tanulás, munka vagy éppen pihenés céljából. Ugyanakkor, periférikus jellegük miatt a határ menti régiók gyakran az országok legkevésbé fejlett területei közé tartoznak, ezért ezen területek támogatása fontos eszköz a határ menti régiók kilátásainak javításához, egyben az Unión belüli fejlettségbeli különbségek csökkentését is elősegíti. Az állami hatóságok a közszolgáltatások bővítése, fejlesztése által is törekedhetnek a határokon átnyúló együttműködés javítására, ami köré az ESPON 2019. november 12-én megtartott webinárium alapú beszélgetése is épült.

Az Európai Unió fejlesztéspolitikáját területi elemzésekkel segítő ESPON programnak az AEBR (Európai Határrégiók Egyesülete) kezdeményezésére megvalósított „Határokon Átnyúló Közszolgáltatások” (Cross-border Public Services, továbbiakban: CPS) című célzott elemzése a téma jó gyakorlatainak összesítését, a kapcsolódó szakpolitikák formálását segíti.

A webinárium betekintést nyújtott az uniós program által támogatott elemzés eredményeibe, a magyar és szomszédos országok határaira fókuszálva, ezen kívül további, magas hozzáadott értéket képviselő közép-európai tapasztalatok is színesítették az előadást.

Az online konferencia előadói között olyan tapasztalt szakértők szólaltak fel, mint Nicolas Rossignol, az ESPON szakértője, Sabine Zillmer a Spatial Foresight igazgatója, Carsten Schürmann a TCP International ügyvezető igazgatója, valamint Ocskay Gyula a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának (Central European Service for Cross-border Initiatives, továbbiakban CESCI) főtitkára.

Az 1960-as évek óta folyamatosan bővülő közszolgáltatások közül Magyarország a számon tartott 559 közül 25 CPS-ben érintett, melynek többségén Ausztriával (11), Szlovákiával (7), valamint Romániával (4) osztozik.

                           

(Forrás: Webinar on Results of ESPON CPS targeted analysis project)

A magyar határon nyújtott közszolgáltatások 32%-a környezetvédelmi (pl. Novohrad-Nógrád Geopark), 24%-a infrastrukturális (pl. Neszmély-Dunaradvány közötti kompkapcsolat), valamint 16%-a egészségügyi (pl. az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház és a szlovákiai Dôvera Biztosító közötti határon átnyúló egészségügyi szolgáltatói együttműködés) jelleggel működik.

(Forrás: Webinar on Results of ESPON CPS targeted analysis project)

A tanulmányt bemutató webinárium célja az volt, hogy érvekkel és inspirációval szolgáljon a határtérségben zajló együttműködések javításához, a jó gyakorlatok megosztásához, az EU Területi Agendájához és a 2020 utáni kohéziós politikához, végső soron a határok negatív hatásainak csökkentéséhez. A webinariumon közel 20 szakértő vett részt, főként európai területi társulások képviselői, akik a jogi környezetnek köszönhetően a leginkább alkalmasak ilyen határon átnyúló közszolgáltatások nyújtására.

A tanulmány és az előadások anyagai (angol nyelven) az alábbi linkeken érhetők el:

Cross-border public services in Europe

ESPON - Potentials of Cross-border Public Services for Hungarian and neighbouring border regions

CESCI – Legal accessibility