Sikeresen zárult az Európai Területi Társulások jóváhagyó hatóságainak 3. találkozója a KIM szervezésében

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2014-ben harmadik alkalommal rendezte meg a nagy nemzetközi érdeklődésnek örvendett Európai Területi Társulások Jóváhagyó Hatóságainak találkozóját.

A találkozónak 2014. március 7-én a Magyarság Háza adott otthont. Az Európai Területi Társulások (ETT) intézménye az Európai Unió által életre hívott hatékony jogi eszköz a határon átnyúló, interregionális és transznacionális együttműködések megvalósítására. Magyarországnak széles körű tapasztalata van az ETT-k létrehozása és működtetése terén.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012 februárjában, Lovasberényben tartotta a szomszédos országok jóváhagyó hatóságai képviselőinek első találkozóját, amelyen megfogalmazódott, hogy a nemzeti jóváhagyó hatóságok kapcsolatainak elmélyítése, a felek közötti kommunikáció javítása érdekében az egyeztető fórum évi rendszerességgel kerüljön megtartásra.

Magyarország 2013-ban töltötte be a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) elnöki tisztét. Az elnökségi év rendezvényeként 2013 februárjában a KEK Titkárságával közös finanszírozásban rendezte meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az ETT jóváhagyó hatóságok második találkozóját, amely a hatékony kommunikációt és jó gyakorlatok átadását helyezte középpontjába.

2014 az új pénzügyi időszak nyitó éve, az ETT-k jövőjét illetően jelentős esemény volt, hogy az ETT Rendelet felülvizsgálati folyamatának sikeres lezárásaként 2013. december 20-án megjelent az ETT-k módosított szabályozása, aminek alkalmazása 2014. június 22-től válik kötelezővé az Unió tagállamaiban.

Az idei konferencia a 2014 – 2020 közötti pénzügyi időszak kihívásait állította a középpontba. Az ülést dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a sikeres ETT alapítások záloga a határ menti önkormányzatok együttműködési szándéka, a jóváhagyó hatóságok közötti kommunikáció, valamint az együttműködést lehetővé tevő jogi környezet. Reményét fejezte ki, hogy a KIM által évente megrendezett konferencia hozzájárul a sikeres ETT alapításokhoz Európában. Az államtitkár szerint a tapasztalatcsere és a jó gyakorlatok bemutatása inspirálóan hat, és ötleteket adhat a résztvevők számára saját működési területükön, így fejlesztve az ETT intézményében rejlő lehetőségeket.

AZ Európai Bizottság és a Régiók Bizottsága valamint hat ország, köztük, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia jóváhagyó hatóságainak szakemberei mutatták be a most induló pénzügyi időszakkal és a módosított ETT szabályozással összefüggő új kihívásokat és a megnyíló lehetőségeket a területi együttműködések terén. Sikeres ETT-k, köztük az EUKN EGTC, Duero – Douro EGTC, CETC EGTC az Európa Kapu és az Ister Granum ETT képviselői adtak tájékoztatást az ETT-k 2014. utáni kohéziós politikában betölthető szerepéről. Kiemelték, hogy az Európai Unió és az érintett államok pénzügyi forrásainak bevonásával előmozdítható a határ menti térség fejlődése, a projektfejlesztések és megvalósításuk régiófejlesztési célokat szolgálnak.

A konferencia napirendje itt található.

A konferencia előadásai:

- Antonio Ruiz de Casas

- Marc Kiwitt

- Rocio Diaz

- Dina Ferreira

- Experience of the Slovak Republic

- Slovenia, Roman Lavtar

- Nóra Ivády

- Duro Duero EGTC

- EUKN EGTC

- CETC EGTC

- Gate to Europe EGTC

A rendezvényről készült képek megtalálhatók a galériában.