Az Európai Területi Társulások Jóváhagyó Hatóságainak 5. találkozója a Pálfi István-díj átadásával közös rendezvény keretében 2016. szeptember 22-23-án kerül megrendezésre Budapesten

Az Európai Területi Társulások Jóváhagyó Hatóságainak 5. találkozója

a Pálfi István-díj átadásával közös rendezvény keretében   

Budapest, 2016. szeptember 22-23.

Magyarország 2016-ban ötödik alkalommal rendezi meg az Európai Területi Társulások Jóváhagyó Hatóságainak éves konferenciáját, ezúttal közös rendezvény keretében a Pálfi István (1966-2006) magyar parlamenti és európai parlamenti képviselő emlékére alapított díj ünnepélyes átadásával. A rendezvénynek a Külgazdasági és Külügyminisztérium ad otthont 2016. szeptember 22-23. között.

Pálfi István egyike volt azon politikusoknak, akik kezdeményezték az Európai Területi Társulások létrehozásáról szóló európai uniós rendelet megalkotását. Életműve példaként szolgál mindazoknak, akik az elmaradt térségek felzárkóztatásán, a határokon átnyúló kapcsolatok erősítésén munkálkodnak.

 A kormány 2010-ben a politikus születésnapjának évfordulóját emléknappá nyilvánította, és ennek alkalmából minden évben díjat ítél oda a határokon átívelő együttműködések elősegítésén kimagaslóan sokat dolgozó személyeknek.

 A díjat az elmúlt években megkapták: Jan Olbrycht, az Európai Parlament képviselője; Michel Delebarre, Dunkerque polgármestere; Danuta Hübner, az Európai Parlament képviselője és Luc Van den Brande, Johannes Hahn biztos különleges tanácsadója. Első alkalommal 2013-ban magyar állampolgárságú szakértő is díjazásban részesült: Ocskay Gyula, a CESCI - Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának főtitkára vette át az elismerést.