Az Európai Területi Társulások (ETT) idei első műhelytalálkozója Budapesten került megrendezésre 2020. június 8-án.

A járványügyi helyzetre tekintettel a találkozó a szokásoktól eltérően egyszerre zajlott a Külgazdasági és Külügyminisztériumban és az online térben. A korlátozások és rendkívüli körülmények ellenére a műhelytalálkozó sikeresen teremtette meg az alkalmat a szakmai tapasztalat- és eszmecserére. A meghívottak szerint nagyon időszerű volt a találkozó, nemcsak a programban szereplő szakmai előadások témája, hanem az egymásra figyelés és együtt gondolkodás lehetősége miatt is.

A találkozó egyik fontos aktualitását a 2021-2027-es uniós pénzügyi időszak folyamatban lévő tervezése jelentette, így Kiss-Parciu Péter helyettes államtitkár úr köszöntője és bevezető gondolatai után a tervezés jelenlegi állását Szabó Marietta ismertette az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fejlesztéspolitikai és Tervezéskoordinációs Főosztályáról, miközben az európai uniós támogatásokban bekövetkezett átrendeződéseket is bemutatta.

A határtérségben élők COVID-19 sújtotta mindennapjainak tapasztalatait Ocskay Gyula CESCI főtitkár foglalta össze. A határ menti térségek válsághelyzetben megmutatkozó jelentősége és a határok lezárása okozta problémák mellett azokról a tanulságokról is beszélt, amelyeket napjainkban le kell vonni, és konstruktívan fel kell dolgozni a közeljövőben. A szlovák-magyar INTERREG program sajátosságait és háttérfolyamatait Holop Szilveszter, az együttműködési program titkárságvezető-helyettese foglalta össze, kitérve azokra a tapasztalatokra, amelyek a sikeres pályáztatáshoz és a minőségi pályázatok benyújtásához szükségesek.

A konstruktív fejlődésen és a sikeres pályázatokon túl a határmenti térségek jövőjének további kulcseleme a képzett szakemberekkel való operatív munka. A megfelelő szaktudással rendelkező munkaerő képzése és biztosítása közös célkitűzése a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak és az EDUTUS Egyetemnek. Ennek az együttműködésnek az eredménye a határon átnyúló fejlesztési szakreferens szakirányú továbbképzés, amelynek létrehozását, célját és mintatantervét az Egyetem rektora, Németné dr. Gál Andrea mutatta be.

Napirendre került a forrásfelhasználás mechanizmusaira nagy hatást gyakorló állami támogatások témaköre is. Ezt a meglehetősen szerteágazó rendszert és az ETT-k szempontjából kiemelten fontos szabályokat, mint például a de minimis támogatásokat dr. Bartucz Zoltán előadása hozta közelebb a hallgatósághoz, valamint bemutatta a Támogatásokat Vizsgáló Iroda szerepét is a kapcsolódó folyamatokban.

 

A műhelytalálkozó a KÖFOP 3.3.3-15-2016-00002 projekt támogatásával valósult meg.

 

Az előadások anyagai alább találhatók:

1.      Szabó Marietta (osztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium): A 2021-2027-es programozási időszak tervezésének állása, a mainstream programok határon átnyúló aspektusai


2.      Némethné dr. Gál Andrea (rektor, EDUTUS Egyetem): A 2020 szeptemberében induló határon átnyúló menedzsmentképzés bemutatása


3.      dr. Bartucz Zoltán (osztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Támogatásokat Vizsgáló Iroda): Az állami támogatások rendszere


4.      Ocskay Gyula (főtitkár, CESCI): A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata aktuális hírei