Pályázati kiírás az Európai Területi Társulások 2013. évi működési támogatására

Publikálva: 2013. november 6.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal nyílt pályázatot hirdet az Európai Területi Társulások 2013. évi működési támogatására.

A költségvetési támogatás célja, hogy a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítése érdekében, és a határokon átnyúló, transznacionális, illetve régiók közötti együttműködés előmozdítása érdekében a már nyilvántartásba vett Európai Területi Társulások (továbbiakban: ETT) a törvényeknek való megfelelést segítő és a társulás cél szerinti tevékenységek érdekében felmerült kiadásaikhoz állami szerepvállalás keretében kapjanak működési támogatást. Kormányzati célkitűzés, hogy a határ menti elszigetelt területek együttműködéseik során hatékonyabban juthassanak uniós forrásokhoz, működésük folytonossága a támogatások révén biztosított legyen.

A költségvetési támogatás lehetőséget biztosít arra is, hogy Európában is modellnek számító, szakmailag korrekt, területi alapon szerveződő fejlesztési egységek, együttműködések valósulhassanak meg.

A pályázati kiírás innen tölthető le.

A pályázatok beadási határideje 2013. december 5. 24:00

 

Menü

Főoldal

Navigáció