Pályázati kiírás az ETT-k 2014. évi támogatására

Publikálva: 2014. január 31.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal nyílt pályázatot hirdet az Európai Területi Társulások 2014. évi támogatására.

A költségvetési támogatás célja, hogy a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítése érdekében, és a határokon átnyúló, transznacionális, illetve régiók közötti együttműködés előmozdítása érdekében az alakuló és a már nyilvántartásba vett Európai Területi Társulások (továbbiakban: ETT) a törvényeknek való megfelelést segítő és a társulás cél szerinti tevékenységek érdekében felmerült kiadásaikhoz állami szerepvállalás keretében kapjanak működési támogatást. Kormányzati célkitűzés, hogy a határ menti elszigetelt területek együttműködéseik során hatékonyabban juthassanak uniós forrásokhoz, működésük folytonossága a támogatások révén biztosított legyen.

A költségvetési támogatás lehetőséget biztosít arra is, hogy Európában is modellnek számító, szakmailag korrekt, területi alapon szerveződő fejlesztési egységek, együttműködések valósulhassanak meg.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. március 3. 24:00

A pályázati kiírás és a szükséges dokumentumok az alábbi oldalon érhetők el.

Menü

Főoldal

Navigáció