Kassán ülésezett a magyar-szlovák kormányközi vegyes bizottság

Publikálva: 2013. október 17.

A Határon Átívelő Együttműködést Szolgáló Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság 17. ülését Európa Kulturális Fővárosában, Kassán tartották október 17-én. Az ülésen a két társelnök, Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár és szlovák kollégája, Jozef Buček belügyminisztériumi államtitkár mutatták be a két országban zajló közigazgatási reformokat. Közlemény.

A találkozó napirendjén ezúttal is hangsúlyosan szerepelt a határon átnyúló infrastruktúra kérdésköre. A bizottság örömét fejezte ki, hogy Orbán Viktor és Robert Fico miniszterelnökök a 2013. július 2-i budapesti találkozón szándéknyilatkozatban erősítették meg elkötelezettségüket a két ország közötti infrastrukturális kapcsolatok erősítése iránt. Ennek megfelelően 2014-2020 között 25 új határon átnyúló összeköttetés épülhet meg, támogatva ezzel a határ két oldala közötti jobb mobilitást. A határon átnyúló útfejlesztéshez az Európai Unió által támogatott, két ország közötti Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program adhat finanszírozást. 

Az egészségügyi együttműködés előtt új távlatokat nyithat az Európai Unió új, a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló irányelve, melynek alkalmazása elé mindkét fél érdeklődéssel tekint. Az irányelv átültetésével lehetőség nyílik a betegek számára, hogy más uniós tagállamban is igénybe vehessenek egészségügyi ellátásokat. 

A felek az európai területi társulások kapcsán áttekintették az elmúlt évek tapasztalatait, illetve a jövőbeli előrelépés lehetőségeit és kifejezték örömüket, hogy a magyar-szlovák határ mentén működik a legtöbb ilyen társulás. A találkozó zárásaként a Kassai Egyetemi Kórház és három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház együttműködését, illetve Kassa városának határon átnyúló kapcsolatait mutatták be. 

A következő ülését várhatóan tavasszal, Magyarországon tartja a bizottság, amelynek célja a helyi és területi önkormányzatok és közigazgatási szervek közötti határ menti együttműködések segítése, az információcsere, a jószomszédi kapcsolatok erősítése, ösztönzése és továbbfejlesztése.

Menü

Főoldal

Navigáció