II. ETT Műhely Budapesten

Publikálva: 2017. június 9.

2017. június 7-én a Külgazdasági és Külügyminisztérium Határ Menti Fejlesztések és Együttműködések Főosztálya a KÖFOP 3.3.3-15-2016-00002 projekt támogatásával megrendezte az idei év második ETT műhelyét, amelynek ezúttal rendhagyó módon a Minisztérium épülete adott otthont.

A műhelytalálkozót Endrész Kinga, a Határ Menti Fejlesztések és Együttműködések Főosztály vezetője nyitotta meg. A műhelytalálkozó első blokkjában Zanathyné dr. Martin Györgyi a KKM Ellenőrzési Főosztályának vezetője és Oroszlán Balázs tájékoztatta a résztvevőket az európai területi társulásoknak nyújtott 2015. évi támogatások ellenőrzésének főbb tapasztalatairól. Külön hangsúlyt fektettek az egyes szervezetéknél lefolytatott helyszíni ellenőrzések tanulságaira. A továbbiakban a Miniszterelnökség részéről Horváth Nikoletta főosztályvezető-helyettes adott tájékoztatást az Interreg V-A Együttműködési Programok ETT-ket érintő aktualitásairól. Előadásában kitért az ETT-ék Interreg pályázatokon való eddigi részvételének eredményeire, valamint az egyes programokon nyitva álló pályázati lehetőségekre. Dr. Korponai Gergő a Miniszterelnökség mb. osztályvezetője az ETT-ék számára igénybe vehető egyéb forráslehetőségekről és ezek kapcsán az ETT-ék érdeklődésére számot tartó információkról adott kimerítő tájékoztatást.

A napirend második blokkjában Ocskay Gyula a CESCI főtitkára a Jogi Akadálymentesítés projekt újdonságait, valamint az ETT Monitor elnevezésű új kezdeményezést ismertette a megjelenteknek.

 

A nap hivatalos részének zárásaként került sor a KKM munkatársaival az aktuális témák átbeszélésére, köztük a KÖFOP-pályázat fordítás és tolmácsolás támogatás eddigi tapasztalatairól és a jövőbeni pályázási lehetőségekről.

Menü

Főoldal

Navigáció