HU-SRB IPA CBC Programme 2014-2020 Workshop

Publikálva: 2013. szeptember 4.

2013. július 11-én került megrendezésre az első tematikus workshop a Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020-as tervezése keretében Szegeden. A műhelymunkák célja az volt, hogy a programozás folyamatába minden érintett szervezet, területi szereplő bevonásra kerüljön és észrevételeikkel hozzájáruljanak a programtérségre vonatkozó helyzetelemzés és SWOT analízis elkészítéséhez.
A rendezvény az alábbi négy tematikára épült: humán tematikájú együttműködések; környezetvédelem és kockázat megelőzés; közlekedés; gazdaságfejlesztés, kutatásfejlesztés és foglakoztatás.

Humán tematikájú együttműködések (oktatás, egészségügy, szociális, “people to people”) Workshop:

A találkozón a résztvevők számba vették a jelen időszak lényegesebb projektjeit és a felmerülő problémákat. Elhangzott az etnikai sokszínűség, a nemzeti identitás fenntartása és ezek oktatásban betöltött szerepének fontossága. Mindemellett a kulturális örökségvédelemnek, a sportkapcsolatoknak, a diákok és tanárok szakmai csereprogramjainak lenne szükésges helyet adni e célkitűzésen belül, valamint az idősödő társadalom problémáival is kellene foglalkozni. Az ülés összefoglalója letölthető itt.

Környezetvédelem, kockázat-megelőzés Workshop:

A résztvevők körbejárták az általuk megvalósított projektek elért eredményeit, a bennük rejlő lehetőségeket és a megvalósítás során felmerült nehézségeket. Ezekből merítve megfogalmazták igényeiket a következő programozási periódusra. Az ülés összefoglalója letölthető itt.

Közlekedés Workshop

Az ülés alkalmával a résztvevők megvalósított és futó projektekről tájékoztatták egymást, továbbá egyeztettek a 2014-2020-as programidőszak vonatkozásában megjelenő közlekedési elképzelésekről.

Az ülés összefoglalója letölthető itt.

Gazdaságfejlesztés, kutatásfejlesztés, foglalkoztatás Workshop

A résztvevők rövid szakértői prezentációt hallhattak a témában, majd hozzászólásaikban a jövőbeli igényekről egyeztettek. Egyetértettek a programban szükséges erőteljesebb gazdasági fókuszról, (a források 50%-át javasolt erre a területre koncentrálni), beleértve a KKV fejlesztést, a vállalkozások közti kapcsolatok, valamint az üzleti környezet fejlesztését, a K+F eredmények hasznosabb felhasználását, a klaszterek fejlesztésének segítését, az oktatás és az egyetemi kutatásfejlesztés jobb és hatékonyabb összekapcsolásával. Tematikus megközelítésben elsősorban az autógyártás, a mezőgazdaság, és az infó-kommunikációs technológiák fejlesztése kerülhet középpontba. Az ülés összefoglalója letölthető itt.

Menü

Főoldal

Navigáció