Európa a polgárokért program

Publikálva: 2011. október 20.

Program az aktív európai polgári részvételért

A 2006. december 12-i 1904/2006/EK határozattal az Európai Parlament és a Tanács elfogadta a 2007–2013-as időszakra vonatkozó „Európa a polgárokért programot”, amely megteremti a jogi keretet az „aktív európai polgári részvételt”, azaz a polgároknak és a civil társadalom szervezeteinek az európai integráció folyamatában való szerepvállalását előmozdító tevékenységek és szervezetek széles körének támogatásához.

A program ennek érdekében támogatja a különböző tagállamok polgárainak és szervezeteinek együttműködését, hogy találkozzanak, közösen cselekedjenek, és együtt alakítsák ki saját elképzelésüket egy nemzeteken túlmutató, de a sokszínűséget tiszteletben tartó európai környezetről.

A program teljes költségvetése a 2007–2013 közötti hétéves időszakra 215 millió euró, amelyből legalább 45 %-ot az Aktív polgárokat Európának alprogram támogatására kell fordítani. Az alprogram keretében olyan forrásokra lehet pályázni, amelyek testvérvárosok polgárainak találkozóinak megszervezését, valamint testvérvárosok hálózatának kialakítását támogatják.

A 2007-2013 közötti periódusban az alprogramra rendelkezésre álló összeg nagyjából 96,7 millió euró, amelyből eddig 5,2 millió euró került felhasználásra.

Pályázati beadási határidők 2012-ben a testvérvárosi program esetében a következőképp alakulnak:

Testvérvárosi találkozók:

2012. február 1. (Projekt kezdete: 2012. június 1. – 2013. február 28.)

2012. június 1. (Projekt kezdete: 2012. október 1. – 2013. június 30. )

2012. szeptember (1. Projekt kezdete: 2013. január 1. – 2013. szeptember 30.)

Tematikus hálózatok:

2012. február 1. (Projekt kezdete: 2012. június 1. – 2012. december 31.)

2012. szeptember 1. (Projekt kezdete: 2013. január 1. – 2013. május 30.)

Az Aktív polgárokat Európának alprogram részletesebb bemutatása itt tekinthető meg.

 A Bizottság 2011-től hatályos részletes programismertetője itt elérhető.

 

Menü

Főoldal

Navigáció