Az Európai Területi Társulások jóváhagyó hatóságainak 4. tapasztalatcseréje

Publikálva: 2015. április 20.


Az ETT Jóváhagyó Hatóságok tapasztalatcseréje: Gazdaságfejlesztés az EU és a KEK perspektívájából
Budapest, 2015. április 16-17. Külgazdasági és Külügyminisztérium

Magyarország negyedik alkalommal rendezte meg az Európai Területi Társulások Jóváhagyó Hatóságainak éves konferenciáját. Az idei eseményen a jóváhagyó hatóságok a gazdaságfejlesztés lehetőségeiről folytattak tapasztalatcserét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Közép-európai Kezdeményezéssel (KEK) közös finanszírozásban készítette elő a rendezvényt.

 

Az Európai Területi Társulások (ETT) intézményét a hatékony határon átnyúló, interregionális és transznacionális együttműködések megvalósítására az Európai Unió hívta életre. Az ETT az Unió első olyan jogi eszköze, amely jogi személyiséget és intézményesített keretet biztosít a tagállami önkormányzatok és régiók együttműködéséhez. Magyarország élen jár az ETT-k alapítása és működtetése terén: a közel 50, az Unióban bejegyzett ETT-ből összesen 20 működik magyar részvétellel, ebből 15 magyar székhellyel.

 

Az immár hagyományosnak tekinthető találkozón idén a jóváhagyó hatóságok az EU és a KEK perspektívájából járták körbe a gazdaságfejlesztési lehetőségeket, fedték fel az esetleges hiányokat és azonosították a lehetséges kitörési pontokat, ezáltal erősítve az ETT-k gazdaságfejlesztésben betölthető szerepét. Az esemény lehetőséget biztosított továbbá arra, hogy a jóváhagyó hatóságok megosszák egymással a felújított uniós rendelet végrehajtása során szerzett jó gyakorlataikat.

 

A rendezvény házigazdája Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára volt. Beszédet mondott a Közép-európai Kezdeményezés részéről Giorgio Rosso Cicogna, a Közép-európai Kezdeményezés soros elnökségének képviseletében Draganco Apostolovski, valamint Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő. 

A konferencia iránti nagy érdeklődést és sikerét mutatja, hogy 17 ország delegálta szakértőit az eseményre, így egyaránt képviselve voltak uniós és nem tagállam európai államok is. A konferencián részt vettek továbbá az Európai Bizottság és a Régiók Bizottsága tisztségviselői, szakértői, továbbá a gazdaságfejlesztésben szerepet vállaló állami- és magánszektor képviselői. Ezen kívül több, magyar alapítású és Európa más országában székhellyel bíró ETT képviselője, a regionális politikában dolgozó szakemberek, a társtárcák és az érintett nagykövetségek munkatársai is megjelentek az eseményen.



A KEK-et 1989. november 11-én Ausztria, Jugoszlávia, Magyarország és Olaszország hozta létre Budapesten, Quadragonale néven.  A KEK mára térségünk legnagyobb kiterjedésű és hosszú múltra visszatekintő, 18 országot magában foglaló együttműködési keretévé vált. A szervezet deklarált feladata a nem EU tag KEK tagállamok euro-atlanti integrációjának elősegítése, a részükre történő integrációs tapasztalatok átadása. Jelenleg a 18 tagország között 10 EU tag és 8 nem EU tagország.


Menü

Főoldal

Navigáció