Az Európai Területi Társulások Jóváhagyó Hatóságainak konferenciája és a Pálfi István-díj átadása

Publikálva: 2016. szeptember 28.

Sajtóközlemény

Magyarország 2016-ban ötödik alkalommal rendezte meg az Európai Területi Társulások (ETT) Jóváhagyó Hatóságainak éves konferenciáját, ezúttal közös rendezvény keretében a Pálfi István európai parlamenti képviselő emlékére alapított díj ünnepélyes átadásával. Az eseménynek a Külgazdasági és Külügyminisztérium adott otthont 2016. szeptember 22-23-án. 

Az idei évben a konferencia középpontjában a határon átnyúló térségek és régiók összekötésének fontossága, a határtérségek gazdasági, társadalmi kapcsolatainak élénkítése, és a határok átjárhatóságának növelése állt. A plenáris ülésen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, dr. Mosóczi László mutatta be Magyarország határon átnyúló közlekedésfejlesztési koncepcióját. Mag. Peter Zinggl Burgenland és Nyugat-Magyarország között az elmúlt években megvalósított határon átnyúló infrastrukturális fejlesztéseket a határ menti együttműködés kiemelkedő példájaként ismertette. Ezt követően egy-egy ETT – Krzysztof Żarna a Közép-európai Közlekedési Folyosó ETT, Orbán Máté Julianna a Via Carpatia ETT, valamint Sárkány Péter az Arrabona ETT részéről – ismertette a társulásoknak a határon átnyúló mobilitás és a térségek összekapcsolhatósága terén szerzett hasznos gyakorlatait. Az ETT-k képviselői az Európai Unió tagállamaiban működő jóváhagyó hatóságokkal karöltve, műhelybeszélgetés keretében cserélték ki tapasztalataikat, és a mindennapi működésükkel összefüggő gyakorlati kérdéseket vitattak meg. 

A konferencia második napján került sor a Pálfi István-díj ünnepélyes átadására.  Pálfi István – fiatalon elhunyt európai parlamenti képviselőnk – életműve példaként szolgál mindazoknak, akik ma az elmaradt térségek felzárkóztatásán, a határokon átnyúló kapcsolatok erősítésén munkálkodnak. A politikus munkásságának elismeréseként a kormány 2010 óta ítéli oda évente egy alkalommal az emlékére alapított Pálfi István-díjat olyan személyeknek, akik kimagaslóan sokat tettek a határokon átívelő együttműködés erősítéséért. A díjat 2013 óta egy magyar és egy külföldi szakember kapja.

Az idei évben Szijjártó Péter miniszter nevében Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár adta át a díjat Mag. Peter Zinggl-nek, Burgenland Tartomány Kormányhivatala tartományi tervezési főosztályvezetőjének, valamint Horváth Nikolettának, a Miniszterelnökség Nemzetközi Együttműködési Programok Végrehajtási Főosztályának főosztályvezető-helyettesének.

A díjazottakat köszöntő Kiss Antal miniszteri biztos és a tevékenységüket méltató Kiss-Parciu Péter helyettes államtitkár kiemelte a két szakember hosszú évekre visszatekintő, áldozatos munkáját a területi kohézió elmélyítése, a határon átnyúló együttműködések elősegítése érdekében.  A díj átadásával a Külgazdasági és Külügyminisztérium két olyan személy sok évre visszatekintő munkáját ismerte el, akik méltó módon viszik tovább Pálfi István szellemi örökségét.

Az esemény képgalériája az alábbi linken megtekinthető:

https://egtc.kormany.hu/jovahagyo-hatosagok-konferencia-es-palfi-istvan-dij-atadasa-kepek

Menü

Főoldal

Navigáció