2019. évi I. ETT műhely - Szentgotthárd

Publikálva: 2019. április 18.

A KÖFOP 3.3.3-15-2016-00002 projekt támogatásával idén első alkalommal került megrendezésre az Európai Területi Társulások (ETT) műhelytalálkozója 2019. március 28-29-én, Szentgotthárdon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális és Határ Menti Fejlesztések Főosztálya, valamint a MURABA ETT társszervezésében megvalósuló széles körű területeket érintő szakmai rendezvényt Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere nyitotta meg, majd magas rangú vendégek köszöntötték a jelenlévőket, köztük Magyar János Lendva polgármestere, Ropos Márton, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke, valamint Kissné Köles Erika, szlovén nemzetiségi szószóló.

A szakmai program első napja során a résztvevők megismerhették a Magyar Falu program aktuális pályázati felhívásának részleteit, illetve előadást hallgathattak meg kistermelők, helyi termékek témában az Agrárminisztérium munkatársától, az Őrségi Nemzeti Park igazgatójától, valamint a már gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező ETT-ktől. A kommunikáció és honlapfejlesztés vonatkozásában az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország program munkatársa mutatta be a program díjnyertes honlapját és látta el tanácsokkal a jelenlévő ETT-ket a kommunikációs eszköztáruk bővítése érdekében. A csütörtöki nap zárásaként a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) Európai Beruházási Bank határ menti fejlesztések finanszírozását érintő pilot tervezési projektje került bemutatásra.

A pénteki program a határon átnyúló turizmus, azon belül is a víziturizmus témakörét érintette, melynek részeként előadást tartott a Vízivándor tábor projektvezetője, valamint a vízi turizmusban érintett ETT-k képviselői.

Az előadások anyagai, valamint a Magyar Falu program felhívásának részletei az alábbi linkeken érhetőek el.

Jogi akadályok felmérése és felkészülés a következő uniós pénzügyi időszak tervezésére – kistermelők, helyi termékek (Deák Ferenc, Agrárminisztérium)

Az Európai Beruházási Bank határ menti fejlesztések finanszírozását érintő pilot tervezési projektjének bemutatása (Benczi Melinda, CESCI)

Határon átnyúló turizmus az Európai Unióban – vízi turizmus (Foltán László, Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

"Két folyó, egy cél" projekt bemutatása (dr. Nagy Árpád Dezsőné, Mura Régió ETT)

Kajak-kenu stégek kialakítása az Ipolyon a vízi turizmus és sportolási lehetőségek fejlesztése érdekében c. projekt bemutatása (Silvia Sorádová, Pontibus ETT)

http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/magyar-falu-program

Menü

Főoldal

Navigáció