Pálfi István díjátadó és az európai területi társulások jóváhagyó hatóságainak éves találkozója

Publikálva: 2019. október 28.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében 2019. október 28-án, Budapesten került megrendezésre a határtérségek fejlesztése kapcsán a Pálfi István díjátadó és az európai területi társulások (ETT) jóváhagyó hatóságainak éves, immáron hetedik találkozója.

Az ETT, mint európai jogintézmény létrehozásának kezdeményezése Pálfi István, tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt európai és parlamenti képviselő nevéhez fűződik, aki különös érzékenységet tanúsított a határtérségek gazdasági és szociális problémái iránt.

A Pálfi István emlékére 2010-ben alapított díjat minden évben egy külföldi és egy magyar szakember veheti át.

2019-ben a magyar díjazott Csókási Eszter, a három ország határtérségében működő eurorégió, a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője. A több mint két évtizede meghatározó térségi fejlesztések, vasúti, folyami közlekedési összeköttetések, turisztikai, kommunikációs fejlesztésekben vállalt magas szintű munkájával érdemelte ki a díjat.

A külföldi díjazott, Holop Szilveszter az Interreg V-A Szlovákia- Magyarország Együttműködési Program Közös Titkárságának titkárságvezető-helyettese, aki a regionális és határ menti programokban vállalt magas szintű újító munkájával érdemelte ki a díjat.

A külgazdasági és külügyminiszter által adományozott Pálfi István-díjat Magyar Levente parlamenti államtitkár ünnepélyes keretek között adta át. Az eseményt európai uniós intézmények képviselői, magas rangú diplomaták és európai parlamenti képviselők is megtisztelték jelenlétükkel.

Az európai területi társulások az intézményesített együttműködések térségfejlesztő szerepét töltik be Magyarország határtérségeiben. Jelenleg 25 magyar részvétellel működő ETT működik: a kulturális és turisztikai együttműködések mellett ma már hangsúlyosan jelennek meg az infrastrukturális, közösségi közlekedést és innovációs technológiát célzó fejlesztéseik, a kkv-k segítése, jelentős számú új munkahelyet teremtve.  

Magyarország 2012 óta évente rendezi meg az ETT jóváhagyó hatóságok találkozóját, legutóbb az EU Régiók Bizottságával közösen. Idén a Magyarországgal szomszédos és a V4-országok jóváhagyó hatóságainak képviselőivel, az Európai Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága szakértőivel folytatott szakmai kerekasztal témája a jogi szabályozás egyszerűsítése volt. Az európai szabályozás egyértelműsítése, az egyes nemzeti jóváhagyási eljárások közelítése, az unió belső határain meglévő jogi és közigazgatási akadályokra megoldást kereső új uniós jogszabály-tervezet megvitatása szerepeltek a napirenden.


Az előadások anyaga az alábbi linkeken érhető el:

Future ETC (Interreg), EGTC and ECBM (Dirk Peters, Európai Bizottság)

Pontibus Kayak-canoe project 

European Grouping of Territorial Cooperation, Practice and Experiences (Katarina Serdar, horvát jóváhagyó hatóság)

The Hungarian approval and Registration Procedure on EGTCs (Dr. Antal Andrea, Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Főoldal

Navigáció