Duna Stratégia - Nemzeti Duna Konferencia 2010. január 20.

Publikálva: 2010. január 21.

A Nemzeti Duna Konferencia célja az volt, hogy lehetőséget adjon a szakma és a civilszféra számára véleményük kifejtésére, amelyet a Duna Stratégia magyar álláspontja kialakításakor figyelembe vesznek. Demszky Gábor főpolgármester hangsúlyozta: Budapest számára azért fontos az Európai Duna Stratégia, mert ezáltal létrejön egy olyan egyesülés, szövetség, nagyrégió, amely kapcsolatot teremt a gazdasági, kulturális térségek között. Kezdeményezik: Budapest, Ulm és Bécs hozzon létre olyan európai területi együttműködési csoportosulást, amely önállóan pályázhat majd uniós programokon.

Magyarország 2011-ben tölti be első alkalommal az Európai Unió elnöki tisztét. Ezen időszakban - a konszenzussal elfogadott elképzelések szerint - Magyarország fő célja a Duna-stratégia elfogadása, az Európai Unióban önálló egységként megjelenő Duna-Régió megalapozása. Az Európai Bizottság a stratégia előkészítésére konferencia sorozatot tervez, amelynek 6 ország ad otthont 2010-ben.

A hazai álláspont kialakítására, az érdekeltek véleményének megismerése érdekében 2010. január 20-án a Zsigmond Király Főiskolán került megrendezésre a Nemzeti Duna Konferencia. A Konferencia plenáris ülésén dr. Virág Rudolf szakállamtitkár úr kihangsúlyozta, hogy

Nemzeti_Duna_Konferencia_Program.doc

Menü

Főoldal

Navigáció