III. ETT műhely és az Ister-Granum EGTC megalakulásának 10. évfordulója

Publikálva: 2018. december 4.

A KÖFOP 3.3.3-15-2016-00002 projekt támogatásával idén harmadik alkalommal került megrendezésre az Európai Területi Társulások műhelytalálkozója 2018. november 22-én a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális és Határ Menti Fejlesztések Főosztálya, valamint az Ister-Granum EGTC társszervezésében Esztergomban. A házigazda Ister-Granum EGTC megalakulásának 10. évfordulójának megünneplésére került sor 2018. november 23-án.

A csütörtöki szakmai fórumon a résztvevők előadást hallhattak az Európai Uniós támogatások elszámolási tapasztalatairól, a 2014-2020 közötti programozási időszak határon átnyúló együttműködési programjainak jelenlegi állásáról, majd a Visegrádi Alap programjával ismerkedhetett meg a hallgatóság. Ezt követően Nagy Péter, az Ister-Granum EGTC igazgatója tartott előadást az infrastrukturális beruházások menedzselése során szerzett tapasztalatairól. A nap zárásaként a Külügyminisztérium munkatársai tájékoztatták a jelenlévőket az ETT-ket érintő aktuális témákról.

A pénteki, ünnepi rendezvényt Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg. Ezt követően Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, majd Pavol Hamžík, a Szlovák Köztársaság magyarországi nagykövete köszöntötte a jelenlévőket.
Az alapítók egyike, Ján Oravec, Párkány volt polgármestere osztotta meg emlékeit a résztvevőkkel, aki aktívan vehetett részt az Ister-Granum EGTC megalakításában.

Házigazdaként is köszöntötték a megjelenteket az EGTC jelenlegi társelnökei, Romanek Etelka, Esztergom város polgármester asszonya és Szabó Eugen Párkány polgármestere.

A délelőtti program további részében Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára, az EGTC korábbi igazgatója, és az eurorégió kialakítását a kezdetektől koordináló „menedzsere” mutatta be az Ister-Granum együttműködés formálódását, történetét, a közös munkát.

Ezt követően Bara Zoltán Igazgató (Pons Danubii ETT) moderálásával mutatkozott be négy szlovák – magyar határon fekvő EGTC, a Pons Danubii, a Rába – Duna – Vág, a Via Carpatia, valamint házigazdaként az Ister-Granum.

A délutáni blokk szakmai előadásai már a jövőre fókuszáltak. A Karácsony Ádám, az EU Régiók Bizottságának tagja, Pest Megye közgyűlési tagja által moderált kerekasztal beszélgetés folyamán dr. Fekete Katalin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium osztályvezetője a magyarországi, Eva Reichelova, a Szlovák Miniszterelnökhelyettesi Hivatal munkatársa pedig a szlovákiai európai területi társulásokat mutatta be a jelenlévőknek. Marianna Bašistová a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma, Pénzes Katalin Júlia az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága, Alina Tatarenko az Európa Tanács Tanácsadó Központ munkatársaként az EGTC-k Európai Unión belüli helyzetével, a határmenti együttműködések jövőbeli lehetőségeivel kapcsolatban osztottak meg információkat a hallgatósággal.

Menü

Főoldal

Navigáció